Voltak olyan évek, amikor nem tudott úgy készülni a szezonra, ahogy szeretett volna, de elmondása szerint ez idén másképpen alakul. Sportolónk, aki tavaly a világ legjobb síkrosszosai között versenyezhetett a Freestyle Világkupa-sorozatban, ezúttal is mindent megtesz, hogy a mezőnyben minél előkelőbb helyen végezhessen majd. Az elmúlt időszakról és a terveiről a következőket nyilatkozta a Rozmaring SE versenyzője, Pap Koppány:

„Számomra ez a karanténos időszak csak jót hozott. Kiköltöztünk az erdei házunkba a családommal, és azóta is itt lakom. Volt időm edzeni és megírni a mesteri dolgozatomat, amit sikeresen le tudtam adni. Már nagyon hiányzott nekem ez az elszigetelődés, mivel így minden energiámat és időmet sikerül magamra és a céljaim elérésére fordítanom.

Most megy számomra a legjobban a felkészülés. Minden nap lehetőségem van többször is edzeni. A felkészülési időszakban az a tervem, hogy kihozzam magamból a legtöbbet. Mindent, amit most edzek, szeretném magammal vinni a pályákra és a versenyekre. Terveim szerint pedig szeretném szeptembertől kezdeni a havas edzéseket, és leginkább a gyorsaságot szeretném fejleszteni, mivel az a legfontosabb a síkrosszban.

A szezonba pedig az a cél, hogy megcsináljam az olimpiai kvalifikációs pontokat, helyezéseket. Erre meglesz az esélyem 2021 februárjában, amikor a felnőtt freestyle világbajnokságot rendezik. A tervem az, hogy ott kvalifikáljam magam, és bekerüljek az első 30 versenyző közé a verseny végén.”

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.