Augusztus 9-15. között a Magyar Vöröskereszt nyári véradó kampányához csatlakozik a Magyar Sí Szövetség. A szervezet vezetősége nem csupán versenyzőit és edzőit, de az ország sísportokat kedvelő és művelő amatőr sportolóit is bátorítja, arra, hogy adjon vért.

A nyári hónapokban csökken a véradási aktivitás a szabadságolások és az oktatási szünet miatt. A megfelelő vérkészlet biztosításához azonban legalább 1600-1800 véradó megjelenésére van szükség naponta az országban. Ezért a Magyar Vöröskereszt „A véreddel életet menthetsz! Nyáron is! – TE ADOD?” elnevezésű tájékoztató programmal a közösségi médiában hívja fel a figyelmet egész nyáron az önkéntesség fontosságára.

A kampányhoz kapcsolódik a Magyar Sí Szövetség, mely ezáltal szeretne kiemelt hangsúlyt fordítani az egymásra való odafigyelésre. Hiszen a segítségnyújtás a sportnak is fontos velejárója a sípályán, a síugósáncon vagy éppen sífutáskor.

„A síszövetség a társadalmi szerepvállalás jegyében aktívan kommunikál a véradással kapcsolatos hasznos információkról a közösségi felületein, a honlapján és a tagszervezetei számára hírleveleken keresztül a következő napokban. A korábbi években több kiváló olimpiai és világbajnok sportoló vált önkéntes véradóvá. Bízunk benne, hogy az ő példájukat követve számos versenysíző, edző, sportvezető és síelni szerető ember csatlakozik majd” – mondta Petrahn Barbara, a Magyar Sí Szövetség főtitkára.

A szövetség kéri, hogy aki vért adott a nyári kampány keretében, az augusztus 9-15. között ossza meg a közösségi oldalán véradása tényét a #adjvert vagy #teadod felirattal ellátva ezzel is ösztönözve sporttársait, hogy csatlakozzanak ők is.

Bárki adhat vért, aki egészségesnek érzi magát és elmúlt már tizennyolc éves, de még nem töltötte be a hatvanötödik életévét. A véradások az Országos Vérellátó Szolgálat szigorú szakmai előírásainak köszönhetően jelenleg is biztonságosan és zavartalanul látogathatók. Fontos, hogy a véradásra indulók 

  • fogyasszanak megfelelő mennyiségű ételt és folyadékok
  • vigyenek magukkal személyi igazolványt, lakcímkártyát és TAJ kártyát. 

A véradási helyszínkereső (www.voroskereszt.hu/veradas) segítségével a véradók kiválaszthatják a számukra megfelelő véradóeseményt.

 

A Magyar Sí Szövetség főtámogatója az MVM.

 

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.