Az elmúlt néhány napban a Magyar Sí Szövetség nemcsak egy sikeres versenysorozatot szervezett, a múlt sebeit is begyógyította.

A rövid előzményekhez tartozik, hogy a 2018-is magyar színekben versenyző Szöllős testvérek a korábbi szövetségi vezetőkkel kialakult és elmérgesedett konfliktusok miatt országváltásra kényszerültek. Azóta Izreal válogatottját erősítik nem kis sikerrel, hiszen láthatjuk majd őket a pekingi olimpián is.

A Magyar Nemzetközi Síbajnokságon Noa és Benjamin is részt vett és kiválóan szerepelt. A verseny alatt a két nemzet sportolói közötti jó kapcsolatot és a sport szeretetét jól érzékelteti, hogy a korábbi válogatott csapattársak szurkoltak egymásnak. 

A Magyar Sí Szövetség vezetője, Dr. Fürstner József gratulált a sportolóknak és elismerően nyilatkozott a Szőllős család erőfeszítései és a versenyzőik kiemelkedő teljesítményről. 

Szőllős Péter a testvérek édesapja és a síszövetség elnöke egy szimbolikus kézfogással jelezték egymás felé, hogy a múltat ugyan megváltoztatni nem lehet, de a jövő alakulása rajtuk múlik.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.