Kékesi Márton számára az utóbbi 4 éve sok kihívást, nehézséget hozott, mindemellett mindig hitt abban, hogy sikerül másodszor is kijutnia a téli olimpiára. A február 4-én kezdődő pekingi ötkarikás játékok előtt olimpikonjainkkal készítettünk interjút. Mind a négy sízőnk ugyanazokra a kérdésekre válaszolt.

- Hogyan fogadtad, amikor kiderült, hogy ott leszel az olimpián?

Büszkeséggel és örömmel fogadtam. Megkönnyebbülés volt mindazok után, amikkel meg kellett küzdjek. Az ide vezető út volt nehéz és rögös, hisz annyimindennel kellett megküzdeni.

- Mi jelentette a legnagyobb kihívást az idáig vezető úton?

Kezdjük azzal, hogy 2018-ban az olimpia által egy lendületes fejlődésbe kezdtem, de megszakadt azzal, hogy a síszövetségben kirobbantak a harcok és ez a válogatott program romlásához vezetett. Elvileg volt is, de nem is. Az utóbbi 4 évben 4 elnök váltotta egymást.

2019-ben az edzések és a támogatások hiánya miatt nem volt elegendő edzésnap a lábamban. Többek között ezért sérültem meg Zágrábban. A sérülés egy mélypont volt, amiről elhatároztam, hogy erősebben állok fel, és ez 1 évembe került. Ez a kihagyás jó is volt, meg nem is. Az egyetem utolsó éveit töltöttem ekkor és fontos kötelességeknek kellett eleget tennem. A rehabilitációt pedig profi szinten tartottam. 

Amikor felépültem belőle és készen lettem volna a folytatásra, akkor az edzőm, Walter Hubmann betegségben meghalt. Egyedül éreztem magam. 2020-ban az olimpiai ösztöndíjat nem nekem adták, így gyakorlatilag profi szintű programot nem tudtam magamnak csinálni. Kopogtattam ajtókon szponzorok iránt, de általában nem alakult ki semmi. Valahogy mindig megoldottam, hogy havon legyek, mert azért az Explosiv töretlenül támogatott, de még akkor a 3 éves síkkel kellett, hogy edzek, mert az új síknek a gyártása hosszú idő volt a Covid miatt. Főleg úgy, hogy egyéni dizájnúak, hisz ez benne a pláne, amire új tervező grafikust kellett keressek. 

Az utolsó egyetemi évem alatt összefüggő tanítási gyakorlatra jártam, amit folyamatosan össze kellett hangoljak a síeléssel.  Mindemellett a terjedelmes tanítási portfóliómat állítottam össze, melyet végül egy FIS szlalom verseny két futama között küldtem el az egyetemnek. Ezután dolgozatot készítettem TDK-ra, ahol 2. helyezést nyertem, és ebből adódón, nemsokra elindultam az OTDK-án is, amit egy csehországi versenysorozat alatt teljesítettem egy apartman szobájában online. Végül 2021 januárjában államvizsgáztam a diplomáért. 

Összesen 6 fontos dolgom volt ekkor, ami azt hiszem, eddig az életem legnehezebb időszaka volt. A motiváció a sí felé töretlen volt, mindig is bizakodtam, mert tudtam, hogy még sok van bennem, újra bizonyítani akartam, és megcélozni a következő olimpiát. Azonban volt még bizonytalanság 2021-ben is, hisz nem csatlakoztam a szövetségi programhoz, helyette az előző csapatom, a Fullsport egyéni programjában vettem részt. Ezt Úry Bálintnak, Tóth Zitának és nekem találtak ki. Egy darabig jó volt, de egyre nehezebben vállalható feltételekkel tudtam készülni. A szövetség programja eközben működött és időnként becsatlakoztam. Megismertem a szlovén vezető edzőt, Robert Zant, aki szimpatikus ember, és úgy tűnt, engem is kedvelt. Hiányzott a motiváló csapatlégkör, a vállalható edzésfeltétlek, így egyre többször kacsintottam a válogatott program felé. Eközben jött 2021 februárjában a cortinai világbajnokság, ahol egyedüli magyarként kvalifikáltam magam a műlesiklás fő futamára, melyben 25. helyezést értem el, egyébként 84-es rajtszámmal. Ezzel a legeredményesebb magyar versenyző lettem a VB-n. Ez kellett ahhoz, hogy újra bizonyítsak. Ezt követően kaptam meghívást a DVTK vezetésétől, ahová átigazolva támogatnának is. Ekkor láttam nagy reményt a továbblépésre. Több tárgyalás zajlott előző csapatammal, ami után megállapodtam végleg a DVTK-val. Azóta nagyon jó a kapcsolatunk, és kitűztük célul a 2022-es olimpiára való kijutást. A szétlövés alatt 8 versenyt kellett teljesíteni 9 nap alatt és 3 különböző országban, de végül sikerült kivívjam magamnak az egyetlen férfi kvótát.

- Mit vársz leginkább az olimpiai ottléted alatt?

Méltón szeretném képviselni a nemzetet, szeretném élvezni az ottlétet és a legjobb formát kihozni magamból, ami, ha sikerül, akkor akár jobb eredményt is elérhetek, mint az előző olimpián a műlesiklásban kivívott 30. helyezés, illetve a mögötte álló százalék. Ezt azonban nehéz előre megmondani, mert sok mindentől függ, de a mostani formámmal tudnék javulást elérni.

 - Melyek azok az edzők, szakemberek, akik a sikereid mögött állnak, és miben segítettek leginkább?

A Pasamed csapata, ahol Dr. Tállay András orvos a kiváló térdműtétet végzett rajtam, és mindig segít ahol tud,

Takács Judit gyógytornász, aki profi rehabilitációs órákat végzett,

Galvács Enikő gyógytornász, aki rendbe tette a hátamat,

Pribéyi Péter gyógytornász, aki a vízben adott specifikus gyakorlatokat a térdemre,

Kiss Áron, akinek sokat köszönhetek, több éve az erőnléti edzőm. Hozzá mindig érkezhetek edzésre és mindig a legjavát nyújtja,

Robert Zan válogatott edző, akivel a felkészülésemet végeztem az olimpiára,

és persze a családomnak, akik tagjai folyamatosan támogatnak.

Szeretnék még egy gondolatot megosztani az interjú végén. Az elmúlt években a következő mottó segített át a nehézségeken: Never give up! Ha van cél, vezet oda út is.