Az Északi Szakág az elmúlt évekhez hasonlóan az idei nyári-őszi szezonban is Magyar Kupa sorozatot indított sírollerben és biatlonban. 

Az elmúlt hétvégén zajlott a szabad stílusú Síroller Magyar Kupa sorozat első versenye, melynek helyszíne a Szuha-Mátraalmás hegyi szakasz volt. A nagyobb korosztály versenyzőinek 2x kellett teljesítenie a 3,6 kilométeres távot, míg a kisebbek csaknem 1 km-es szakaszt sírollereztek ugyanúgy 2x, korcsolyázó technikával. A verseny érdekessége volt, hogy a 2. futamot a nagyobb korosztály ún. üldözéses formában teljesítette, vagyis az első futam időeredménye alapján erősorrendben indultak egymás után, így a nézők és a szurkoló szülők számára is jól követhető volt a verseny. 

Élettel telt meg a mátraaljai kis falu, a helyi önkormányzat pedig mindenben segítette a rendezőket. A teljes útszakasz lezárását és a célzóna melletti faluház közösségi tereinek használatát is ők biztosították, és az eredményhirdetésen Bakos Sándor önkormányzati képviselő is díjakat adott át.

A verseny egyben jó alkalom is, volt arra, hogy az 1 héttel később, ugyanitt megrendezésre kerülő Hegyi Síroller Magyar Bajnokság egyfajta tesztversenye legyen. A precíz előkészítésnek köszönhetően a futamok pontos időrendben zajlottak. 

A Hegyi Síroller Magyar Bajnokságot így 2022. 08. 13-án rendezte a Magyar Sí Szövetség, ugyanúgy 2 futamos lebonyolítással, melyet ezúttal klasszikus stílusban teljesítettek az idősebb korosztályok versenyzői.

Az időjárás kedvezőbb volt, hiszen az 1 héttel ezelőtti 33 fokot kellemesebb, kissé szeles, de hűvösebb idő váltotta fel. Már reggel 8 órakor megérkeztek a csapatok, hogy a 9:30-as rajtra megfelelően be tudjanak melegíteni. A nagyobb korosztály sorsolt, "egyen" rollerekkel versenyzett, egyenkénti indításos futamokban, míg a legkisebbek görkorcsolyával és síbottal, tömegrajtos formátumban indultak. A hegyi szakasz nagyobb része kanyargós, árnyékos részen zajlott, míg a cél előtti utolsó 300 métert nyílt, napos területen teljesítették az indulók. Az első futam után a sportolók számára pihenő következett, mely alatt az izmok nyújtásával, masszírozásával, a felszerelések ellenőrzésével és az energiaraktárak feltöltésével készültek a második futamra. A verseny lebonyolítói ezalatt a 2. futam rajtlistáját készítették el, valamint a versenypályát ellenőrizték. A mezőny tagjai ezt követően újult erővel álltak oda a 2. futamok rajtjához és teljesítették másodszor is a kiírt távot.

Az eredményhirdetésre a Mátraalmáson Galya-patak mellett kialakított színpadon került sor, melyet Bakos Péter úr, Szuha-Mátraalmás alpolgármestere is megtisztelt és aki támogatásáról biztosította a jövőben megrendezendő síroller versenyek szervezőit. 

Köszönjük szépen a verseny színvonalas lebonyolítását a Gyöngyösi Honvéd Zalka SE és a Körbelő SE sportegyesületeknek és köszönjük Szuha-Mátraalmás Önkormányzatának támogató együttműködését!

Szerző: Bereczki Brigitta

A versenyeredmények itt elérhetőek.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.