Versenynaptár

Gazdag programban volt részük a biatlon szakág utánpótláskorú sportolóinak a július végén szervezett és a Magyar Sí Szövetség által támogatott edzőtáborban, Galyatetőn.

Az öt napos edzőtábort Szőcs Emőke szövetségi kapitány kezdeményezte, de a szövetség új vezetése is tervezte, hogy a felnőtt válogatotthoz hasonlóan a biatlonos utánpótlás is kiemelt képzést kapjon. Eddig ilyen szervezett, ingyenes tábort a biatlon utánpótlás számára még nem szerveztek. 

„Először felmértük az egyesületeken belül, hogy milyen fizikummal és tudással rendelkeznek a fiatalok. Ehhez a felmérőhöz 4-4 gyermeket nevezhetett minden egyesület. A létszám alapján eldöntöttük, hol szállunk meg, végül Galyatető lett a célállomás, mert úgy gondolom, hogy ez a helyszín megfelelő a gyerekek nyári edzőtáborának, de akár a nagyobbak számára is. Mindenképp Magyarországon szerettük volna megrendezni a gyerek edzőtábort, és lehetőleg Galyatetőn. Bár nem ultra modern, megfelelő bázis számunkra, főleg a nyári felkészülés kapcsán” – mondta Szőcs Emőke.

A táborban a 10-15 éves korosztály képviselői jelentkezhettek, akikhez csatlakozott a 16 éves Cser Luca. Őt a februári ifjúsági olimpiára szeretné felkészíteni a szakvezetés.

„Az első napon felmértük, mire is lenne a legnagyobb szüksége a gyerekeknek a fizikai felkészítésben és a lőtechnika terén. Ehhez terveztük meg az edzéseket. Volt, aki nagyobb, más kisebb terhelést kapott, és akadt, akinél a hangsúly a lövészetre esett. A táborral azt is szerettük volna elérni, hogy a gyerekek megtudják, milyen válogatottnak lenni. A legtöbbjük eljár egyesületi edzőtáborokba, de az nem a válogatottságot jelenti. Köszönjük a Nordsport SE-nek, hogy a lőtáblákat kölcsönadta a táborra, valamint Gál Àgota és a Honvéd Zalka segítségét, aki a légpuskák feltöltéséhez szükséges palackokat adta a táborra.” – tette hozzá Emő.

A gyerekeket a táborban nem csak az motiválta, hogy válogatottként más klub versenyzőivel is találkozhattak, de az is, hogy egy másik edző irányította a felkészülésüket. Az öt napos edzések alatt számtalan élményt és tapasztalatot szereztek.

„Amikor az utolsó edzésről mentünk vissza, megkérdeztem a gyerekeket, maradnátok vagy siessünk hazafele, és azt mondták kórusban, hogy ne menjünk haza. Egy kis beszámolót is kellett írniuk az élményeikről, amiket jó volt olvasni. Nagyon tetszett nekik, hogy minden nap lőhettek, és hogy mindig más helyen sírollereztünk. De jól érezték magukat a 3 órás túránkon is, ami nem kis távolság a gyerekeknek. Én, aki a tavalyi szezonig versenyeztem, és edzésben voltam, elfáradtam, de nekik meg sem kottyant. Elégedettek voltak a szállással, az étkezéssel is. Kötelező volt ebéd után pihenni, levenni a cipőt, és lefeküdni egy időre, de elmondásuk szerint ezt is élvezték. Nagyon örültem ezeknek a pozitív visszajelzéseknek. Említették a tábor végi ajándéknak, a kispuskás lövészetnek, amivel pl. a felnőtt világkupákon lőnek a versenyzők. Erre sokan vágytak, ugyanis a kicsik csak légpuskával lőttek az edzéseken. Két felnőtt versenyzőnk, Gyallai Soma és Panyik Dávid segédkeztek a tábor lebonyolításában, és edzésképpen kispuskával lőttek, amit kerek szemekkel néztek a kicsik. Az is motiválta őket, hogy láthatták a nagyokat” – foglalta össze a gyerekek visszajelzéseit a szövetségi kapitány.

A gyerekek után a felnőtt válogatott versenyzők következtek, akik számára kispuskás tábort szervezett a szövetség. Ők augusztus elején egy héten át edzettek Galyatetőn.

„A Magyar Sí Szövetség vezetősége október végre-november elejére egy újabb tábort szervez a gyerekeknek, mert úgy gondoljuk, azon túl, hogy egy színvonalas szakmai programban vehetnek részt, a válogatott csapathoz tartozás élményét is átélhetik. Bízunk benne, hogy a szövetség által támogatott edzőtáborokkal és versenyekkel hozzájárulhatunk utánpótlás korú biatlonosaink eredményesebb felkészüléséhez. További célunk, hogy minél több gyerek kapjon kedvet ahhoz, hogy a biatlon sportágban versenyezzen” – nyilatkozta Miklós Edit, a Magyar Sí Szövetség elnöke.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.