Útban a Hargita felé Váradon, majd a Királyhágón át útba ejtjük Csucsát, ahol Ady múzsája Boncza Berta köszönt ránk, Bánfihunyadon cifra cigánypalotákon hökkenünk meg, ugyanakkor Kolozsváron már nem láthatjuk a Házsongárdi temetőt, az észak-erdélyi autópálya első szakasza kikerüli a várost, hogy azután Tordánál csatlakozzon be a régi útba. Visszafelé utunkban már tízegynéhány kilométerrel hosszabb a pálya, Aranyosgyéresnél ráhajthatunk.
Uticélunk a Székelyföld, Marosvásárhely, Balavásár, Szováta útvonalon tovább Székelyudvarhelynek, s onnan fel a Hargitára.
Udvarhely előtt Farkaslakát érintjük - Tamási Áron szülőfaluját. De Farkaslaka nekünk ma másról is szól, ide való Márton Simon is, a "Simi".
Simi, a romániai biatlonsport első, nagy embere. Csikszeredán a sportiskolát igazgatja Péter Árpival együtt, aki alpesi versenyzőként volt sokszoros román válogatott. Tanítványai között van Tófalvi Éva - VK-futamok nyertese és helyezettje, az utóbbi évek világversenyeinek egyik meghatározó alakja, Ferecz Réka, 2009 junior világbajnoka és még sokan mások.
Hargitafürdőn készülnek, ahol számunkra elképesztő körülményeket teremtett. Kilométeres aszfaltozott síroller pálya 20 beállós automata lőtérrel, ahol a biatlon fegyveres lövés mellett a légpuskások is önálló pályán edzhetnek.
A pályától háromszáz méterre van a síházuk, 32 fő részére biztosít szállást, két, három és négyágyas összkomfortos szobákban, saját konyhával, étteremmel, konditeremmel, ergometriás kerékpárokkal és minden más szükséges eszközzel felszerelve.
Simi egy pakliban kínált mindent, szállást, étkezést, az összes létesítmény és felszerelés használatát, mellé szakmai segítséget - 18,00 euróért egy napra, egy főnek.
Mesébe illő ajánlat!
Ide igyekeztünk november elején Gál Ágota és Büki Gábor társaságában, húsz fiatal biatlonossal, edzőtáborozni. Kapitány Ildikó főtitkár egy nappal később követett bennünket, egyenesen Pozsonyból érkezett, a FIS Leader’s Szemináriumról.
Igaz, a hó még nem jött meg, de a roller pálya tökéletesen kiszolgálta edzéseinket. Fiataljaink a román válogatott nagynevű székely lányainak társaságában róhatták köreiket, végezhették technikai és lőedzéseiket, Simi pedig úgy segítette őket, mintha a sajátjai lennének.
Lányaink közül Bozsik Anett, Czene Zsuzsa, Gubala Petra és Bakos Zsófi kedvvel és szorgalmasan edzettek, akár a fiúk, Balogh Martin, Bánszki Bence, Panyik Dávid és a többiek.
Ágota hozta a legtöbb versenyzőt, a solymosi iskola szinte az egyedüli utánpótlás bázis ma Magyarországon, a felnőttebbek jelenleg már más klubbokban, egyesek a Vasasban, mások Szabó Andrásnál versenyeznek, de egy-két kivételtől eltekintve mindannyian Ágota kezei alatt növekedtek.
.
Az utolsó napokon a fizikai állapot felmérésére is sort került, figyelemre méltó, hogy Szabó András tanítványainak erőállapota kiemelkedett a mezőnyből.
Simi velünk örült, ahogy alakult a versenyzők mozgása, a sírolleres és lövő technika.
"Mennyi tehetség van tifelétek!" - mondta többször, mesélve, hogy náluk Szeredában a sportiskola 560 fiatalt foglalkoztat, de nekik nem mindig a legjobbak jutnak, a többi sportág - a labdarúgás, kosárlabda, jégkorong, korcsolya, atlétika, cselgáncs és egyebek mellett a síelésre, alpesire, futásra és biatlonra egyre kevesebben kíváncsiak.
Örömmel nyesegette a magyar gyerekeket, ismételten felhívva minket, hogy "Figyeld! Mennyit változott ez a gyerek! Milyen harmonikus a mozgása!"... Egy ifjú leányba pedig kis híján beleszeretett. "Ebből a gyerekből világklasszis versenyzőt faragnék, ha ő is úgy akarná!" - mondta, mutatva egy vékony kislány felé. Bodnár Gináról van szó, most hetedikes a gyöngyössolymosi kislány, Farkas Laci, korábbi válogatott versenyző unokahúga, Ágotától indult, jelenleg Szabó Andrással edz, de a Vasas SC versenyzője...
.
A rollerpályán és a lőtéren jelentkeztek a társaság technikai felkészültségének hiányosságai, ezért Simi nyomására a terheléses edzések helyett elsősorban a technikai képzés kapott hangsúlyt. Eközben figyelt fel Simi Ginára, s esti beszélgetésünk alkalmával egy váratlan ajánlattal élt. Kérte, hogy beszéljük meg a szülőkkel a dolgot. Maga mellé veszi a kislányt, iskoláztatásának, kint tartózkodásának, edzésének és felszerelésének összes költségét fedezi. Világraszóló versenyzőt nevel belőle. Szerződést kötnek, ha elvárásaik teljesülének, s a kislányból nagy és eredményes versenyző lesz, s ilyenként elkezd pénzt keresni, nyereményei és reklámbevételei 15%-át a befektető nevelő edző kapja.
Különös történet. Ilyesmit a teniszben lehet hallani, Nick Bolitieri vagy Andre Agassi versenyiskolája tájékán. Ha Gina az én lányom lenne, nem tartana sokáig, hogy meggyőzzenek, ha a gyerek is szeretné, azonnal ráállnák a dologra, s belecsapnék Simi hatalmas tenyerébe!
Székelyföld csodálatos vidék, érdekes emberekkel. Ugyanebben a sportiskolában dolgozott Bónis Ferenc, nemrég elhunyt kollégánk, ide jártak gyermekei Attila, Marcsi és Kristály Öcsi is, akik valamennyien olimpikonok lettek, magyar színekben. Ide járt Tófalvi Éva, Ferencz Réka.
A sírolleres világbajnokságon a lengyelországi Duszniki Zdrojban lenyűgözött a biatlon centrum, az erdőben, hegyen völgyön át kígyózó aszfaltszalag a lőtérrel. Benyomásaimat megosztottam a román válogatottat vezető Simivel, s ő megvilágosított, hogy Hargita-fürdőn hasonlót találunk, ha elfogadjuk meghívását.
Ide találtunk végre, mi, a magyar sífutó és biatlon sport.
Hazataláltunk. Itt leginkább magyar szót hallani, a körülmények hasonlóak, mint Oberhofban vagy Duszniki Zdrojban, a szakmai segítség pedig szívből jön, magas fokon.
Simi elmondása szerint 2006-ben, amikor Tófalvi Éva első VK-futamát nyerte, a felkészülés döntő hányadát Hargita-fürdőn végezték el.
Sírolleren a sífutó technika tökéletesíthető, a felkészülés döntő része kivitelezhető. Ismerve a sportág hazai gyakorlatát, bátran állítható, hogy ez a közeg nekünk is megfelelő lenne az eddigieknél lényegesen eredményesebb felkészüléshez.
Remélem, hogy a magyar sífutó és biatlon sportból egyre többen találnak ide! Én biztos, hogy hamarosan újra itt leszek.