Sífutóink hétfőn a klasszikus, kedden szabadstílusban versenyezhettek. Bár a mezőny második felében végeztek, de a szakvezető szerint nincs okuk szégyenkezni.

 

02.10. Vasárnap: klasszikus edzés, tökéletes körülmények között. Napsütés, de hideg, kemény hó, nagyon jó pályák, nyomok. Ennek megfelelően az edzés kedv is megfelelő volt, és pozitív hangulatban vártuk a másnapi versenyt. Este az EYOF hivatalos megnyitóján vehettünk részt. 

02.11 Hétfő: sajnos a megjósolt eső megérkezett az előző éjszaka folyamán, és teljesen megváltoztatta az előző napi pályát. Meleg, nagyon vizes mély hó és széttaposott nyom várta a versenyzőket, és a waxolási feladat is óriási kihívást jelentett. Nagyon sok opciót próbálgattunk, de szinte lehetetlennek tűnt a jó waxolás. Gál Ágota mindent megtett, hogy minél jobb sít adjon a fiatalok lába alá, de sajnos nem érezték lefele elég gyorsnak, felfele pedig nem fogott eléggé a léc... A fiúk versenye alatt még nehezebb volt a helyzet, ők ugyanis esőben kezdtek, majd a csapadék átváltott havazásba, így a síléc talpán megragadt a friss vizes hó, és a lefelékben is lökni kellett, hogy haladjanak.

Kétségtelen, hogy az ilyen nehéz hóban mindig is sokkal jobban érződött a jóktól való távolságunk technikai és erőnléti felkészültségben is. Ez sajnos meg is látszott az eredményeken, de azt gondolom, hogy a fiatalok nagyon szépen küzdöttek és merem állítani, hogy nem sok magyar lett volna képes tegnap teljesíteni azt a 7,5-es, illetve 10 km- es távot. Gratulálok a fiataloknak ezúton is! Sajnos mindkét nem esetében elhoztuk az utolsó helyet, de ezt nagyjából tudtuk már előre is. A győztestől kapott hátrány, ami igazán fájó volt, de ezt, bármennyire is demagógnak tűnik, ezúttal tényleg a körülményekre is lehet fogni.

A részletes eredmények a FIS honlapon megtalálhatók:
A lányok versenyének eredményei
A
fiúk versenyének eredményei

02.12 Kedd: Ágota hajnalban indult neki a közel 45 percre fekvő helyszínnek, hogy legyen ideje mindhárom versenyzőnknek 2-2 pár sílécet előkészíteni. Szerencsénkre ezúttal az időjárás is kegyesebb volt hozzánk, lehűlt az idő, és keményebb pálya várt a versenyzőkre. Hosszas sílécpróbálás után sikerül eldönteni, hogy kinek melyik léc és wax a legjobb, egy kis gyorsító wax felvitele után indult is a női mezőny. A tegnapi naphoz hasonlóan a versenyzőink a rajtlista elején kaptak helyet a FIS pontjaik alapján, így hamar túl is voltak a tegnapihoz képest sokkal élvezhetőbb versenyen. Mindkét lány szépen mozgott, ezúttal nem volt annyira látható a technikai tudásbeli elmaradásuk, természetesen a rengeteg havas kilométer hiánya itt is érezhető. A mai nap azonban nincs mit szégyellnünk, tökéletes síléceket varázsolt Ágota- köszönet érte- és sportolóink is keményen küzdöttek. Ezúttal nem mi hoztuk el a „kulcsot”, sőt, Vivien mögött bőven voltak olyanok az eredménylistán, akik a FIS pontjaik alapján jobbnak számítottak. Az Evelin 282 FIS pontja kifejezetten jónak számít, de Nóra 383 FIS pontja betegen és kevés tapasztalattal is kiemelkedő eredmény. Szép volt lányok!
A lányok versenyének eredményei

Délben a fiúk versenye következett, ahol Zoárd ismét az 5- ös rajtszámmal indult, a FIS pont nélküli, de tegnap dobogós (!) francia versenyzők mögött. A rajt után már látszott a sebességbeli különbség, ami a fáradtság hatására egyre nagyobb lett. Sajnos itt a mai napon sem sikerült senkit maga mögé utasítani és az időhátrány/ FIS pont sem kiemelkedő, bár a FIS pont átlagát így is javítani fogja Zoárd is.
A fiúk versenyének eredményei

 

Holnap pihenés, edzés, a következő verseny csütörtökön lesz, klasszikus stilusban, sprint távon.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.