Pályafutása harmadik olimpiáján, a Milánó-Cortina-i játékokon sífutónk, Kónya Ádám nemcsak az ellenfelekkel, hanem a technikai kihívásokkal és az elemekkel is megküzdött. Az idei olimpia egyik legnagyobb nehézségét a szokatlanul enyhe időjárás okozta. Ádám beszámolója szerint a kásás, vizes hóban a vaxolás igazi „szerencsejáték” volt: a skiatlon során például a választott technika nem vált be maradéktalanul, így az erőnléte mellett a technikai hátrányt is kompenzálnia kellett. A sportoló őszintén vallott arról a pontról, amikor a mozgása a fáradtságtól már kezdett szétesni, mégis sikerült mozgósítania utolsó tartalékait.

Ami azonban ezt az olimpiát minden korábbinál különlegesebbé tette számára, az a családjának jelenléte. Ádámnak a helyszínen szurkolt végig felesége és tavaly született kisfia, és ez hatalmas plusz motivációt jelentett számára a legnehezebb kilométereken is. A balatonalmádi kötődésű sportoló számára ez az esemény nemcsak a versenyzésről, hanem a több évtizedes munka beteljesüléséről és a szeretteivel való közös élményről is szólt.

„Az ember ilyenkor nemcsak magáért, hanem a családjáért és a hazájáért is küzd” – derül ki a sportolóval készült interjúból, amely teljes terjedelmében a VEOL.hu oldalán olvasható és egy ennél is bővebb interjú a szombati Veszprémi Napló újságban jelenik meg.

Kép: FIS

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.