A Magyar Sí Szövetség idén is csatlakozik a nemzetközi Biatlon Világnaphoz. Május végén a Merkapt Sportközpontban bárki kipróbálhatja, milyen a terepfutással egybekötött lézeres lövészet.
A biatlon (sílövészet) az egyik legizgalmasabb és leglátványosabb téli sport, amely világszerte milliókat szegez a képernyők elé. Bár hazánkban a havas napok száma korlátozott, a sportág alapjait – a futást és a lövészetet – bárki elsajátíthatja. Idén a Magyar Sí Szövetség a budapesti Nagy Sportágválasztó keretein belül hozza el a biatlon élményét minden érdeklődő számára.
A rendezvény célja, hogy közelebb hozza ezt a komplex sportágat a gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt. A helyszínen kijelölt pályán a látogatók egy rövid futást követően a lőállásba érkezve letesztelhetik, hogy mennyire tudnak precízen célba találni.
Modern, teljesen biztonságos lézeres biatlon fegyverek állnak rendelkezésre, így a legkisebbek is bátran próbára tehetik ügyességüket. A Magyar Sí Szövetség szakemberei és edzői folyamatosan segítik a résztvevőket, tanácsokat adnak a helyes végrehajtáshoz. Köztük lesz mindkét napon olimpikonunk, Pónya Sára. A látogatóknak egyedülálló lehetőségük nyílik arra, hogy egy profi sportolótól kérjenek technikai tanácsokat, közös fotót készítsenek, vagy inspirációt merítsenek Sára nemzetközi tapasztalataiból. Sára aktívan segít majd a lőállásokban.
A biatlon nemcsak a testet edzi meg, hanem rendkívüli módon fejleszti a koncentrációs készséget és az önfegyelmet. A Nagy Sportágválasztó kiváló lehetőség arra, hogy a fiatalok felfedezzék magukban a rejtett tehetséget, és akár az első lépéseket is megtegyék egy későbbi sportolói karrier felé.
"Célunk, hogy megmutassuk: a biatlon egy bárki számára elérhető, élvezetes és fejlesztő hatású sportág. Várunk mindenkit szeretettel a lőállásokban!" – mondta Szőcs Emőke, a Magyar Sí Szövetség északi szakágának szövetségi kapitánya.
A Magyar Sí Szövetség elkötelezett amellett, hogy a sport mindenkié legyen. A Biatlon Világnap alkalmából szakembereink és edzőink felkészülten várják a fogyatékossággal élő érdeklődőket és a parasportolókat is. A technikai háttér, a teljesen biztonságos lézeres lövészet, kiválóan adaptálható a különböző igényekhez, hogy a mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő sportolni vágyókat sikerélménnyel távozhassanak a lőállásból.
A program legfontosabb részletei:
Időpont: 2026. május 29–30. (péntek-szombat), 9:00 – 17:00
Helyszín: Merkapt Sportközpont (1106 Budapest, Maglódi út 12/a)
A belépés a Nagy Sportágválasztó rendezvényére ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://sportagvalaszto.hu/










