Körössy Krisztián laudációja: A Magyar Sí Szövetség díja azoknak az embereknek szól, akik a háttérből, sokszor észrevétlenül, de annál odaadóbban dolgoznak a sísport fejlődéséért.

Díjazottunk az elmúlt évek során önzetlenül, szívvel-lélekkel vette ki részét a szövetség versenyeinek szervezéséből és zavartalan lebonyolításából, és mindezt nem elvárásból, hanem igazi szenvedélyből tette. 

Szeretném kiemelni, hogy munkája messze túlmutat a feladatok puszta elvégzésén. Amit képvisel, az az elkötelezettség, a közösség iránti felelősségérzet és a síport iránti mély szeretet. Az emlékversenyek, amelyek immár 18 éve szerves részét képezik az MK sorozatnak, részben vagy nagy részben az odaadó munkájának köszönhető, így maradtak fenn és váltak hagyománnyá – méltó emléket állítva azoknak, akiknek tiszteletére megszervezték őket. 

Egy díj sosem tudja teljes mértékben visszaadni azt, amit az évek során befektettél – az időt, az energiát, a gondoskodást. De reméljük, hogy ez az elismerés jelzi számodra: munkád nem maradt észrevétlenül, és a síport közössége nagyra becsüli mindazt, amit tettél és teszel.

 Kívánunk Neked erőt, egészséget, és még sok közös versenyszervezést! 

A Magyar Sí Szövetség díjának díjazottja: Nagy Csaba

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.