A Magyar Sí Szövetség május 21-i küldöttgyűlésén a szövetség hivatalosan is búcsúztatta Kékesi Mártont, aki bejelentette visszavonulását a válogatottságtól. A kétszeres olimpikon sportoló eddigi pályafutása elismeréseként ünnepélyes keretek között egy emlékplakettet vehetett át.
Ízig-vérig síző családból az olimpiákig
Kékesi Márton neve szorosan összefonódott a magyar sísporttal, hiszen egy igazi síző dinasztia sarja: nagyapja és édesapja is elismert, közismert személyiségei a sportágnak. Marci nemcsak követte a családi hagyományokat, de a legmagasabb szintekig jutott. Pályafutása során két téli olimpián képviselte Magyarországot: Pjongcsangban műlesiklásban a 33., míg óriás-műlesiklásban a 34. helyet szerezte meg.
Hét világbajnokságon állt rajthoz, amelyek közül a legjobb eredményét műlesiklásban érte el, ahol a rendkívül előkelő 25. helyen végzett. Számtalan magyar bajnoki címet gyűjtött be, és jelentős nemzetközi tapasztalatra tett szert: eddig összesen 425 FIS-versenyen indult el.
A DVTK versenyzője a sport mellett a tudományos életben is komoly sikereket ért el. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen szerzett diplomát, ahol több kutatási projektben is aktívan részt vett, jelenleg pedig PhD-tanulmányait folytatja.
„Büszke vagyok arra, amit elértem”
A küldöttgyűlésen Kékesi Márton meghatottan, de büszkén értékelte az elmúlt éveket, és köszönetet mondott mindazoknak, akik végigkísérték az útján:
„Visszavonulok, és ez azt jelenti, hogy a válogatottságtól búcsúzom, de nem teszem le a sít. Itt leszek a sísport családjában, bármikor számíthattok rám, akár szakmai, akár edzői segítségben. Most egy új fejezet jön az életemben. Szívesen folytatnám tovább, de azt hiszem, elértem magyarként, egy kis faluból jőve azt, amiről nagyon sokan álmodoznak, vagy amire büszkék lehetnek. Én is büszke vagyok arra, amit elértem, és az biztos, hogy nagyon sokat segített a síszövetség, a szponzoraim, a családom és a sok-sok edző, amiért nagyon hálás vagyok. Köszönöm szépen, hogy képviselhettem az országot az olimpiákon, a FIS-versenyeken, a világbajnokságokon. Nagy büszkeség volt, hogy nagyon sok helyen ott lehettem.”
A sícipőt még nem akasztja szögre
Bár a nemzeti csapattól és a profi válogatott szinttől búcsúzik, a sílécektől és a versenyzéstől nem szakad el teljesen. Saját kedvteléséből tervez még indulást néhány FIS-versenyen, és természetesen a hazai rendezésű Magyar Bajnokságon is láthatjuk még a pályán.
A magyar sísport közössége hálás szívvel köszöni Kékesi Mártonnak az eddigi felejthetetlen pillanatokat, a példamutató sportemberi magatartást, és sok sikert kíván az előtte álló új, civil és szakmai fejezethez!










